
III. FARSANGI FOCI HÉTVÉGE
A Danger FC nyerte idén a Farsangi Foci Hétvégét, amelyen 12 csapat nevezését fogadtuk el. Már a csoportmérkőzések is igazi csatákat hoztak, hiszen a nagy rutinnal rendelkező Surprisenak nem sikerült továbbjutnia a csoportmérkőzésből. A két 6-os csoportba sorsolt csapatok első négy helyezettje jutott be a legjobb nyolc csapat közé. Délután az egyenes kieséses szakaszban egy gólos győzelmek voltak, ez is mutatja, hogy szinte egyenlő erősségű csapatok indultak idén a Farsangi kupán. A döntőbe jutás során pedig 7 méteresekkel tudták csak eldönteni a csapatok a mérkőzéseket.
A döntőbe a Mirage csapata és a Danger FC csapata került. A bronzmérkőzésen a rutinosabb SZP Asztalos Fanatic csapata két gólos győzelmet aratott az igazán jó formában lévő Gaszisportvideo.hu ellen. A döntő pedig megkoronázta a Farsangi kupát, hiszen a kilátogatók remek csatát láthattak, amely a Danger FC csapatának kedvezett, hiszen egy góllal jobbnak bizonyultak a Mirage csapatától.
A Farsangi kupán 7-es rúgó versenyre is hívtuk a csatárokat, melynek fődíja egy Zeus edzőmelegítő volt. A 7-es rúgó verseny győztese Pap István lett és ő vihette haza a melegítőt. Az eredményhirdetésen a legjobbak kupával és éremmel gazdagodtak, a különdíjasok pedig emlékserleggel térhettek, haza. A torna végén közös fotót készítettünk a győztes csapatokkal!
Főtámogatónknak Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának köszönjük a támogatást és gratulálunk minden csapatnak, akik részt vettek az idei Farsangi kupán!
Vincze János: Külön örülök, amikor a DLSZ a "kisebb" csapatoknak is szervez kupát, hiszen itt a küzdeni tudás és a lelkesedés példa értékű. A mai torna színvonalas és jól szervezett volt, hiszen a mérkőzések színvonalasak és sportszerűek voltak, valamint a játékvezetők jól dolgoztak. A győztes csapatnak és a legjobbaknak külön gratulálok és kívánom, hogy még több sportrendezvényt szervezzenek a kispályás csapatoknak!
Márton Krisztián Danger FC csapatvezető: Egy remek szervezésű tornán vehettünk részt. Nehéz csoportból sikerült továbbjutnunk. Utána is nehéz mérkőzéseket játszottunk, de végül sikerült megnyernünk a tornát. Köszönjük a szervezőknek a mai napot és gratulálok csapatomnak a győzelemhez!
III.FARSANGI FOCI FIESZTA DUNAÚJVÁROS, 2014. FEBRUÁR 23. VASÁRNAP | |||||
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELYEZETT | DANGER FC | ||||
2. HELYEZETT |
MIRAGE | ||||
3. HELYEZETT | SZP ASZTALOS FANATIC | ||||
KÜLÖN DÍJAZOTTAK | |||||
A TORNA JÁTÉKOSA | IVACS GÁBOR (MIRAGE) | ||||
A TORNA KAPUSA | SZALAI TAMÁS (DANGER FC) | ||||
GÓLKIRÁLY | VARGA KRISZTIÁN 4 GÓL (DANGER FC) | ||||
7-ES RÚGÓ | PAP ISTVÁN (SURPRIS) |
Ismét foci hétvége a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében.
Immáron 3. alkalommal írjuk ki a Farsangi Foci kupát, melyre várjuk a csapatok jelentkezését. A kupa a dunaújvárosi Arany János Sportcsarnokban lesz megrendezve 2014. február 23-án vasárnap. A rendezvény főtámogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Zeusport Áruház Dunaújváros.
A tornára összesen 12 csapat nevezését fogadjuk el, akiket két hatos csoportba sorolunk, a csoportmérkőzések után a legjobb nyolc csapat egyenes kiesésben folytatja a küzdelmeket, hogy elhódítsák a farsangi kupát. A III. Farsangi kupa "Mezeket fel!" alcíme is mutatja, újra várjuk a sportolni vágyó dunaújvárosi lakosokat, hogy közösen legyünk részesei hagyományőrző rendezvényünknek. A torna végezetével az első három helyezettet díjazásban részesítjük, valamint a legjobb kapust, játékost és gólkirályt emlék serleggel ajándékozzuk meg. A Farsangi Kupa alatt 7-es rúgó versenyre hívjuk a csatárokat, melynek fődíja egy Zeus melegítő garnitúra!
Mezeket Fel!
Dunaújváros, 2014. február 01. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
III. FARSANGI FOCI HÉTVÉGE | ||
CSOPORTBEOSZTÁSOK | ||
A CSOPORT | B CSOPORT | |
1. STEELWORKERS | 1. DANGER FC | |
2. HUNGÁRIA | 2. HANGOVER | |
3. ZÉRÓ TOLERANCIA | 3. BLACK & WHITE | |
4. KISCSÖVESEK | 4. GASZISPORTVIDEO.HU | |
5. BPM | 5. MIRAGE | |
6. SZP ASZTALOS - FANATIC | 6. SURPRISE |
A CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI | |||
08.00 | STEELWORKERS | 0 - 0 | HUNGARIA |
08.18 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 0 | KISCSÖVESEK |
08.36 | BPM | 0 - 1 | SZP ASZTALOS - FANATIC |
08.54 | STEELWORKERS | 2 - 1 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
09.12 | HUNGARIA | 0 - 3 | BPM |
09.30 | KISCSÖVESEK | 0 - 2 | SZP ASZTALOS - FANATIC |
09.48 | STEELWORKERS | 2 - 1 | BPM |
10.06 | HUNGARIA | 0 - 1 | KISCSÖVESEK |
10.24 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 1 | SZP ASZTALOS - FANATIC |
10.42 | STEELWORKERS | 2 - 0 | KISCSÖVESEK |
11.00 | HUNGARIA | 1 - 2 | SZP ASZTALOS - FANATIC |
11.18 | BPM | 1 - 3 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
11.36 | STEELWORKERS | 0 - 0 | SZP ASZTALOS - FANATIC |
11.54 | HUNGÁRIA | 1 - 2 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
12.12 | KISCSÖVESEK | 1 - 2 | BPM |
B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI | |||
12.30 | DANGER FC | 1 - 2 | HANGOVER1 |
12.48 | BLACK & WHITE | 0 - 0 | GASZISPORTVIDEO.HU |
13.06 | MIRAGE | 3 - 2 | SURPRISE |
13.24 | DANGER FC | 3 - 1 | BLACK & WHITE |
13.42 | HANGOVER | 0 - 3 | MIRAGE |
14.00 | GASZISPORTVIDEO.HU | 1 - 0 | SURPRISE |
14.18 | DANGER FC | 0 - 1 | MIRAGE |
14.36 | HANGOVER | 0 - 1 | GASZISPORTVIDEO.HU |
14.54 | BLACK & WHITE | 4 - 0 | SURPRISE |
15.12 | DANGER FC | 2 - 1 | GASZISPORTVIDEO.HU |
15.30 | HANGOVER | 2 - 1 | SURPRISE |
15.48 | MIRAGE | 1 - 1 | BLACK & WHITE |
16.06 | DANGER FC | 2 - 0 | SURPRISE |
16.24 | HANGOVER | 0 - 0 | BLACK & WHITE |
16.42 | GASZISPORTVIDEO.HU | 0 - 1 | MIRAGE |
CSOPORTHELYEZÉSEK VÉGEREDMÉNYE |
||
A CSOPORT | B CSOPORT | |
1. HELY | SZP ASZTALOS FANATIC 13 PONT | MIRAGE 13 PONT |
2. HELY | STEELWORKERS 11 PONT | DANGER FC 9 PONT |
3. HELY | ZÉRÓ TOLERANCIA 7 PONT | GASZISPORTVIDEO.HU 7 PONT |
4. HELY | BPM 6 PONT | HANGOVER 7 PONT |
5. HELY | KISCSÖVESEK 4 PONT | BLACK & WHITE 6 PONT |
6. HELY | HUNGÁRIS 1 PONT | SURPRIS 0 PONT |
ÚT A DÖNTŐIG |
|||
NÉGY KÖZÉ JUTÁS |
|||
17.00 (1) | SZP ASZTALOS FANATIC | 1 - 0 | HANGOVER |
17.20 (2) | STEELWORKERS | 0 - 1 | GASZISPORTVIDEO.HU |
17.40 (3) | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 1 | DANGER FC |
18.00 (4) | BPM | 1 - 3 | MIRAGE |
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT | |||
18.20 (A) | SZP ASZTALOS FANATIC | 1(4)-(5)1 | DANGER FC |
18.40 (B) | GASZISPORTVIDEO.HU | 1(2)-(2)1 | MIRAGE |
BRONZ MÉRKŐZÉS | |||
19.00 | SZP ASZTALOS FANATIC | 2 - 0 | GASZISPORTVIDEO.HU |
ARANY MÉRKŐZÉS | |||
19.20 | DANGER FC | 1 - 0 | MIRAGE |
19.40 EREDMÉNYHIRDETÉS |
III. FARSANGI FOCI FIESZTA DUNAÚJVÁROS, 2014. FEBRUÁR 23. | |||||
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELYEZETT | DANGER FC | ||||
2. HELYEZETT |
MIRAGE | ||||
3. HELYEZETT |
SZP ASZTALOS FANATIC | ||||
KÜLÖN DÍJAZOTTAK | |||||
A TORNA JÁTÉKOSA | IVACS GÁBOR (MIRAGE) | ||||
A TORNA KAPUSA | SZALAI TAMÁS (DANGER FC) | ||||
GÓLKIRÁLY | VARGA KRISZTIÁN 4 GÓL (DANGER FC) | ||||
7-ES RUGÓ | PAP ISTVÁN (SURPRIS) |