II. Akarat Ereje Kupa Dunaújváros 2013

II. Akarat Ereje Kupa "Újra Együtt"

Oszd meg másokkal!

Üzenetek mindenkinek: Steigervald Anikó, DMJV Önkormányzatának Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának tagja

Steigervald AnikóNéhány szóban összegezze a hétvégi rendezvényt! Nagyon jól éreztem magam, színvonalas rendezvény volt, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hozzáértően szervezte meg. Az ajándékok nagyon szépek voltak Ádám öröme pedig mindenkinek örömet jelentett. Jól érezték magukat a sportolók is, a csapatok is – oda is tették magukat úgy, ahogy kell, nem vették félvállról. A legvégén a nagy ajándék, a torta, remek ötlet volt. Milyen érzésekkel távozott a nap végén? A szülőkre is pozitívan hatott a nehéz, küzdelmes hétköznapok után ez a nap. Látszott, a kisfiú megnyilvánulásain, hogy tudja, ma minden róla szól, még este fél kilenckor sem volt elfáradva. Aki csak ránézett láthatta, hogy ki van pirulva és boldog. Ön képviselte a város vezetését, mint az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság tagja. Ebben a minőségében mit mondana az ilyen kezdeményezésekről? Azt gondolom, hogy minden szempontból érdemes folytatni, mert kellenek az ilyen rendezvények. Nyilván a szülőknek nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan melléjük állnak. Jövőre akár több csapat is szerepelhetne, mert azt hallottam, hogy nagy volt a túljelentkezés. Ennek hivatalból és magánszemélyként is nagyon örülök, mert jó a városnak is, és jó a rászorulóknak is az ilyen összefogás.

Zemankó Zoltán a Major Házépítő Kft. játékosa

Zemankó ZoltánKülönleges hangulatú torna volt. Neked is ez a véleményed?
Még így egy-két nappal a kupa után is nagyon nehezen találok szavakat arra, amit vasárnap tapasztaltam. Ádám akaratereje, kitartása, mosolya azt gondolom, erőt adhat bárki számára. Tudom picit személyes a mondatom, de életem egyik meghatározó élménye volt az a pillanat, amikor a döntő mérkőzését Ádám sípszava elindította. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a napnak. Csapatodat és a Dunaferr Szakközép- és Szakiskolát is képviselted. A tornán félig magánemberként félig hivatalosan vettem részt, hiszen a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola dolgozójaként intézményünk picit segíthetett a technikai feltételek megteremtésében. A Major Házépítők csapatának tagjaként pedig egészen a döntőig meneteltünk, ahol ezen a napon egy nagyon jó erőkből álló Dunaferr Vasas állított meg minket és hódította el teljesen megérdemelten a kupát.
Ádám, a családom nevében is köszönöm, hogy részt vehettünk a Te napodon! Jövőre újra találkozunk.

Dorogi Viktor a River Plate csapatvezetője

Dorogi ViktorÉrtékeld néhány mondatban a tornát, Ádám napját! Szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas tornán. Nagyon jó csapatok voltak nagyon színvonalas meccseket láthatott a kilátogató közönség. Nagyon örülünk, hogy meg ismerhettük Ádámot, ez a nap tényleg csodálatos volt ez tényleg csak Ádámról szólt. Jó volt látni, hogy Ádámba mennyi erő és energia van, és jó volt látni mennyien szeretik Ádámot. Mennyire vagy elégedett a csapatod teljesítményével? Nagyon erős csoportba kerültünk, tele rutinos csapatokkal (Vasas, Major, Füredi) célunk a csoportból való továbbjutás volt. Ezt sikerült is meg megvalósítani a harmadik helyen jutottunk tovább a csoportból. A nyolc között a „B” csoport második helyezett csapatát a Miraget kaptuk, akikkel egy nagyon színvonalas meccset játszottunk, és egy kis szerencsével mi jutottunk a négy közé. A döntőbe jutásért a torna nagy esélyesével a (későbbi győztes) Dunaferr Vasas csapatával találkoztunk és egy nagyon hajtós meccsen hetesekkel alul maradtunk. A harmadik helyért a szintén rutinos Sárga Taxi csapatát kaptuk, akiket sikerült 2:0-ra legyőzni, így megszereztük a torna harmadik helyét. Külön öröm hogy a torna legjobb játékosa a River Plate fiatal játékosa Dorogi Renátó lett. Jövőre is találkozhatunk veletek a III. Akarat Ereje Kupán? Jövőre is szeretnénk nevezni a kupára a River Plate csapatának itt a helye. Külön szeretnénk megköszönni Petrás Gábor csapatának, hogy egy ilyen profi és színvonalas eseményt  sikerült szerveznie.

Rozsos József a Dunaferr Vasas játékosa

Rozsos JózsefMilyen érzésekkel távoztál a nap végén? Szerintem ez a torna egy nagyon szép gesztus volt a rendezőktől, és a csapatok is minden tiszteletet megérdemelnek. Jó mérkőzések voltak, és mindenki jól érezte magát! Látszott, hogy, Ádám is élvezte a mérkőzéseket és örült annak, hogy róla szólt ez a nap! Jövőre is részt vesztek a tornán? Természetesen nagy örömmel jövünk jövőre is. Idén 10 remek csapat volt, de már hallottam azt is, hogy a III. Akarat Ereje Kupára elképzelhető, hogy több csapat is nevezhet - ennek gondolom Ádám is örülne. A csapat nevében ezúton is minden jót kívánunk neki és szüleinek is!

Szatmári Ádám

Szatmári ÁdámVártad már ezt a napot? Igen, nagyon vártam, mert újra találkoztam a tavalyi csapatokkal, és megismertem újakat is. Most a suliból is többen jöttek el focizni, és jó volt, hogy az Ő kupájukat én szervezhettem. Csodálatos tortát kaptál a szervezőktől, ami neked is nagy meglepetés volt, ha jól tudom? Igen, azt hallottam, hogy nagy meglepetés lesz, de nem tudtam micsoda, mert anyuék sem árultak el semmit. Amikor megláttam azt a hatalmas focipálya tortát, nagyon tetszett. Még sosem láttam ekkorát! És nagyon finom volt! A csapatok és még nagyon sokan hoztak neked ajándékokat Mit szólsz ehhez? Nagyon örültem neki, nem számítottam rá, hogy ennyi mindent kapni fogok. Nagyon szép ajándék mindegyik. Melyik mérkőzés tetszett a legjobban? Mindegyik tetszett. De szerintem a legjobban a döntőben játszottak. Nagyon küzdött a két csapat. Nagyon elfáradtál a nap végére? Igen, nagyon elfáradtam, hamar elaludtam otthon, de nagyon boldog voltam, hogy "újra együtt" lehettem Velük!

Szatmári Balázs, Ádám édesapja

Szatmári BalázsNagyon sokan eljöttek, egyre többen igyekeznek segíteni nektek és ez nagyon jó. Hosszú, de kellemes nap volt. Miképpen élte meg ezt a remek időtöltést az apuka? Amikor elindult a kupa szervezése, én sem gondoltam, hogy kevesebb, mint 6 óra alatt be fog telni az összes hely. Nagyon jó érzés volt, hogy amint a csapatok megtudták az idei kupa elindulását, szinte azonnal jelentkeztek is. A család, és barátokból álló csapat is nevezett a tornán, ezért a nap végére kellemesen elfáradtam én is. Idén a Dunaújváros Sportcsarnok volt a helyszín. Ez is emelte a hangulatot és az esemény fontosságát. Nagyon jó volt, hogy idén a Sportcsarnokban volt a rendezvény, mert teljesen más hangulata volt a kupának. Ádám is könnyebben tudott itt mozogni egyik teremből a másikba. Néhány mondatban összefoglalva az érzéseidet, élményeidet, mit mondanál a rendezvényről? Egy nagyon kellemes, és mozgalmas napot éltünk át. Jó volt látni, hogy Ádám élvezi, hogy újra itt lehet, találkozik ismerősökkel, és megismer új embereket is. Úgy viselkedtek a fiuk, mintha már régóta ismernék Őt. Fantasztikus ajándékokat kapott, és nagyon sok szeretetet, ami hatalmas erőt ad Neki. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezőknek, támogatóknak, csapatoknak, bíróknak, és mindenkinek, aki eljött és megtisztelt minket jelenlétével, hogy lehetővé tették ismét ennek a rendezvénynek a létrejöttét.

 

II. Akarat Ereje Kupa "Újra Együtt"

II. Akarat Ereje Kupa
"Újra Együtt"
Dunaújváros, 2013. április 21. Dunaújváros Sportcsarnok 08.00 - 19.00 óra

Már a második alkalommal kerül megrendezésre az „Akarat Ereje Kupa" és szerencsére egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Reményeink szerint idén is sokan kilátogatnak majd a sportcsarnokba ezzel is örömet szerezve Ádámnak, néhány órára önfeledt mosolyt csalva az arcára. A szervezők és a jótékonykodók egy nagy meglepetést is tartogatnak számára (19.00 óra), de hogy mi is lesz az, egyelőre maradjon titok. A legfontosabb, hogy minél jobban érezze magát Ádám, aki nagyon izgul a „titkos" meglepetés miatt. Rendkívül jó volt látni tavaly, hogy milyen erőt képviselünk, ha bajbajutott embertársainkon kell segíteni. Valószínűleg ez idén sem lesz másképp.

„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb

a veled való találkozás után, mint előtte."

(Teréz Anya)

 
Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere:

Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város PolgármestereÚgy vélem, ez a rendezvény is jól példázza, a jó ügy érdekében az emberek közösséget alkotnak. A sport önmagában is közösséget alkotó tevékenység, fejleszti és erősíti a testet és a lelket. Talán nekünk, akik nap mint nap élhetünk a különféle lehetőségekkel, felfogni is nehéz lehet milyen az, amikor ugyan szeretnénk részt venni a csapatjátékokban, de még sincs rá módunk. Polgármesterként és magánemberként sem volt kérdés, hogy a kezdeményezés mellé állunk, és segítjük Ádám gyógyulását. Bár sokan azt hiszik, ez pusztán egy apró lépésnek számít, én mégis úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik részt vesznek ezen a jeles eseményen, tovább erősítik a segítő és jó szándékú emberek táborát. Köszönet érte!

Kalácska András, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnöke:

Kalácska András DLSZ elnökMinden ilyen kezdeményezés mellé odaállunk, sőt a legtöbb rendezvényünket jótékonysági akciókkal is összekapcsoljuk. A tömegsport és itt idézőjelbe teszem a tömegsport szót, amikor a kispályás labdarúgásról beszélünk, mert azt hiszem, hogy ez már nem csupán tömegsport. A városi kispályás labdarúgás kinőtte magát a tömegsportból, hiszen ezek nagyon komoly tornák és a városi bajnokságaink is - mintegy 80 csapattal, külön csoportokban - nyugodtan kijelenthető, hogy túllépték az amatőr jelleget. Több csapatban is profi futballisták lépnek pályára hétről-hétre. Mivel ezek a csapatok - és szerencsére a támogatók is - pozitívan fogadják labdarúgó tornákkal együtt elindított jótékonysági elképzeléseinket, igyekszünk a szövetségben újabb és újabb ilyen irányú javaslatokat megvalósítani. Ennek kézzelfogható eredménye volt a tavalyi „I. Akarat Ereje Kupa”, amit Ádámnak szerveztünk, vagy éppen az idén januárban a már tizenegyedik alkalommal megrendezett Carissa Kupa, ahol ennek a hagyományos sporteseménynek a kereteit használtuk fel arra, hogy a Dunaújvárosi óvodákat segítsük. Jövőbeni terveink között szerepel egy olyan nagyszabású, országos kispályás labdarúgó torna rendezése is „Itt és most!” elnevezéssel, ahol mintegy 40 csapat részvételére számítunk és a bevétel egy részét a Heim Pál Gyermekkórház javára ajánljuk fel. Visszatérve a II. Akarat Ereje Kupára, Ádámot és családját tavaly ismertem meg, és amikor felmerült az Ő megsegítésük, azonnal az ügy mellé álltunk és nagy örömmel szerveztük meg akkor is és most is ezt a sportnapot. A „II. Akarat Ereje Kupa” április 21-én reggel 8 órakor fog kezdődni a Dunaújváros Sportcsarnokban, és "óriási" meglepetéssel is készülünk Ádámnak, de egyelőre még nem szeretném elárulni, hogy mi lesz az. Ami biztos, hogy pillanatok alatt betelt a 10 csapatosra meghirdetett létszám és sokan álltak ezúttal is a rendezvényünk mellé. Van egy olyan tervünk is, hogy amíg a nagyteremben zajlanak a küzdelmek, addig a kisteremben egy Ádám által szervezett mini bajnokságot is rendezünk, az Ádám kis barátaiból, haverokból, osztálytársakból verbuválódott csapatoknak. Végül ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam a helyi média képviselőinek a figyelmét erre az eseményre, hiszen nekik is komoly szerepük lehet abban, hogy minél több segítőkész emberhez eljusson rendezvényünk híre. Nagyon jó lenne, ha sokan kilátogatnának a sportcsarnokba április 21- én, ezzel is jelezve Ádámnak és családjának, hogy mellettük állnak a nem mindennapi küzdelmükben.

Szatmáriné Szigethy Ildikó, Ádám édesanyukája:

Szatmáriné Szigethy IldikóII. Akarat Ereje Kupa „Újra együtt""! Idén másodszorra rendezi meg a DMJV, DLSZ, és MMA Ádám részére a jótékonysági focitornát. Ez Ádám számára (és természetesen nekünk szülőknek is) nagyon sokat jelent. A tavalyi rendezvényen olyan erőt, szeretetet kaptunk, ami az elmúlt egy évünket végigkísérte. Megismerhettünk olyan embereket, akik önzetlenül segítettek egy kisfiúnak, akit nem is ismertek. De mindenki máshogy segített. Volt aki anyagilag, volt aki a játékával, de volt olyan is, aki csak eljött és két jó szót mondott, de azt szívből tette. Szerencsére a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek (és mindnekinek, aki segítségünkre volt) köszönhetően Ádám életében azóta is folyamatosan jelen van a foci, ami nagy erőt ad a mindennapokban, hiszen minden vágya, hogy egyszer majd Ő is híres focista lesz............
„Újra együtt", ez a két szó mindent elárul. Az idei kupára a tavaly nevezett csapatok nagy része ismét eljön, de lesznek új csapatok is. Én hiszem, hogy április 21.-én ismét egy nagyszerű vasárnapot fogunk együtt eltölteni. És kérem azokat a focistákat, akik az idén nem tudtak nevezni, de tavaly ott voltak jöjjenek el, ha tehetik, hiszen az „Újra együtt" rájuk is vonatkozik, függetlenül attól, hogy pályára lépni most nem tudnak.

Szatmári Ádám:

Szatmári ÁdámA tavalyi kupa nagyon nagy élmény volt nekem. Elvégezhettem életem első kezdőrúgását, igazi focistákkal, az osztálytársaim, és az iskolából még többen is ott voltak, akiknek nagyon szurkoltam a játékuk alatt. Sok ajándékot kaptam (labdát, mezt, kupát), amiket azóta is sokszor a kezembe veszek, és olyankor a tavalyi kupa élményeit beszéljük meg anyuékkal. Már nagyon várom az új kupát, hogy újra találkozzak a csapatokkal, és hogy az osztálytársaim is focizhassanak.

 Palkovics Miklós a Pinxit 2003 Kft. vezetője:

Palkovics MiklósÁdám családját és a család nehézségeit ismerem, hiszen a szülőkkel, az ISD Dunaferr Zrt- nél naponta találkozom. Mivel én magam is nagyon szeretem a labdarúgást és általában a sportot, ezért nagyon jó kezdeményezésnek és követendő példának tartom, hogy összekapcsolták a sportrendezvényt jótékony célokkal. Annak külön örülök, hogy ezzel Ádámot és szüleit, Ildikót és Balázst is segíthetik mindazok, akik részt vesznek akár sportolóként, akár nézőként, vagy - éppen, mint jómagam - támogatóként az eseményen. Amikor engem megkerestek, hogy segítsek, bennem egy pillanatra sem merült fel, hogy ne álljak a rendezvény mögé teljes mellszélességgel. Az ilyesmi azt gondolom, hogy belülről jön. Tavaly az I. Akarat Ereje Kupán talán én voltam a legelső támogatója az akkor útjára indított eseménynek, de segítettem a XI. Carissa Kupa jótékony akcióját is, a Parázs-Varázson is rendszeresen ott vagyok ugyanúgy, mint a különböző városi sportnapokon, társadalmi megmozdulásokon. Tervem az, hogy - amennyiben a lehetőségeim engedik - a jövőben is támogatom a hasonló törekvéseket.

Kedves Csapatok, csapatvezetők!

Petrás Gábor DLSZ FőtitkárA tavaly útjára indított Akarat Ereje Kupát Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány 2013. április 21-én vasárnap második alkalommal szervezi meg Szatmári Ádám számára, hogy újra együtt segítsük Ádám gyógyulását. Ádám 12 éves fociszerető fiú, aki a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákja és egy ritka (Duchenne) típusú izombetegségben szenved. Neki és a családjának rendezzük meg második alkalommal az Akarat Ereje Kupát, hiszen tavaly olyan összefogásnak voltunk részesei, ami erőt és kitartást adott a hétköznapi életünkben. Azok a a csapatok, akik részt vesznek a tornán, hozzájárulnak Ádám megsegítéséhez.

Dunaújváros, 2013. március 16.
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Petrás Gábor DLSZ főtitkár
A rendezvény információi:

Rendezvény neve:

  • II. Akarat Ereje Kupa "Újra Együtt"

Időpontja:

  • 2013. április 21. vasárnap 08.00 - 18.00

Helyszíne:

  • Dunaújváros Sportcsarnok, 2400 Dunaújváros, Eszperantó tér 2 – 4

Célja:

  • Szatmári Ádám gyógyulásának elősegítése
  • A sport szerelmeseinek szórakoztatása
  • A kispályás labdarúgás népszerűsítése
  • Sportolási lehetőség biztosítása kupaszerű versenykiírásban
  • Sportolók, labdarúgók, civilek közös társadalmi összefogás és szerepvállalása
  • Jótékony sportesemény megszervezése és lebonyolítása egy közös cél érdekében
  • Hagyományteremtés városunkban, hogy rászorult embertársainknak segítséget nyújtsunk

A rendezvény szervezője:

  • Dunaújváros Labdarúgó Szövetség és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány

A rendezvény főtámogatója: 

  • Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Támogatók: Angyal Fény Közhasznú Alapítvány - Szendvics.com - Fidelis & Alatus Szociális Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. - Jakó Cukrászda - Campus Étterem - Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség - Dunaújváros Televizió DSTV - Dunaújváros Online - Dunaújvárosi Hírlap - Szuperinfó - Rádió 24 - Zeus Sportbolt Dunaújváros - Dunaújvárosi Játékvezetők - Infó Dunaújváros - Várjuk a további támogatókat!
Minden csapat aki részt vesz a tornán hozzájárul Ádám gyógyulásához

A torna reggel 8-kor kezdődik, 2 ötös csoportba kerülnek a csapatok, ahol körmérkőzésekkel döntik el a csoporthelyezéseket. A csoportból az első négy csapat továbbjut, akik keresztmérkőzéssel kerülnek az elődöntőbe, majd a döntőbe és küzdhetnek meg a II. Akarat Ereje Kupáért! Kisteremben pedig Ádám szervezésében iskolai kupa kerül megrendezésre, melyre Ádám osztálytársai iskola társai fognak részt venni. Az eredményhirdetésen pedig óriási meglepetéssel készülünk Ádámnak, melyet minden csapat csapatvezetőjével közösen adunk át Ádámnak! 

II. AKARAT EREJE KUPA "ÚJRA EGYÜTT"
A CSOPORT B CSOPORT
1. ZÉRÓ TOLERANCIA 1. PENAROL
2. MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 2. NEKTEK LŐTTEK
3. RIVER PLATE 3. YAFFASZÜNET
4. DUNAFERR VASAS 4. MIRAGE
5. FÜREDI PANZIÓ 07' 5. SÁRGA TAXI
A CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
08.00 ZÉRÓ TOLERANCIA  0 - 1 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT.
08.22 RIVER PLATE 0 - 1 DUNAFERR VASAS
08.44 FÜREDI PANZIÓ 07'  2 - 0 ZÉRÓ TOLERANCIA
09.06 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT.  2 - 4 DUNAFERR VASAS
09.28 RIVER PLATE  1 - 1 FÜREDI PANZIÓ 07'
09.50 ZÉRÓ TOLERANCIA 1 - 1 DUNAFERR VASAS
10.12 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 1 - 0 FÜREDI PANZIÓ 07'
10.34 RIVER PLATE 6 - 2 ZÉRÓ TOLERANCIA
10.56 DUNAFERR VASAS 4 - 0 FÜREDI PANZIÓ 07'
11.18 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 3 - 0 RIVER PLATE
B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
11.50 PENAROL 3 - 1 NEKTEK LŐTTEK
12.12 YAFFASZÜNET 2 - 5 MIRAGE
12.34 SÁRGA TAXI 2 - 0 PENAROL
12.56 NEKTEK LŐTTEK 1 - 3 MIRAGE
13.18 YAFFASZÜNET 1 - 2 SÁRGA TAXI
13.40 PENAROL 2 - 2 MIRAGE
14.02 NEKTEK LŐTTEK 0 - 2 SÁRGA TAXI
14.24 YAFFASZÜNET 2 - 1 PENAROL
14.46 MIRAGE 1 - 2 SÁRGA TAXI
15.08 NEKTEK LŐTTEK 3 - 2 YAFFASZÜNET
NÉGY KÖZÉ JUTÁS
15.30 DUNAFERR VASAS 5 - 2 NEKTEK LŐTTEK
15.52 MAJOR HÁZÉPITŐ KFT. 4 - 0  PENAROL
16.14 RIVER PLATE 4 - 3 MIRAGE
16.36 FÜREDI PANZIÓ 07'  - SÁRGA TAXI
I. SZATMÁRI ÁDÁM KUPA - KISTEREM
16.00  TEXASI LEVÉLSZIPPANTÓK 2 - 0   NAGYKUTYÁK 
MÓRICZ ISKOLA - POM POM LÁNYOK- MŰSORA
16.30 NAGYKUTYÁK  0 - 1 GODZILLÁK
17.00  GODZILLÁK 5 - 0 TEXASI LEVÉLSZIPPANTÓK 
DÖNTŐBE JUTÁS
MÓRICZ ISKOLA - POM POM LÁNYOK- MŰSORA
17.00 DUNAFERR VASAS (3) 2 - 2  (2) RIVER PLATE
 MÓRICZ ISKOLADANIELLA ÉS KÁROLY ÉLŐ MŰSORA - GTÁR & ÉNEK- MŰSORA
17.30 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 1 - 0 SÁRGA TAXI 
DUNAÚJVÁROSI VASAS NÉPTÁNCEGYÜTTES FELLÉPÉSE: TEMPÓVÁLTÁS
BRONZ MÉRKŐZÉS
18.00  RIVER PLATE 2 - 0  SÁRGA TAXI 
BARACS NÉPTÁNCEGYÜTTES FELLÉPÉSE: ÖRÖMTÁNC
ARANYMÉRKŐZÉS
18.30  DUNAFERR VASAS 2 - 1 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 
19.00 ÓRIÁSI MEGLEPETÉS "TITOK MINDENKINEK"
II. AKARAT EREJE KUPA "ÚJRA EGYÜTT" DUNAÚJVÁROS, 2013. ÁPRILIS 21.
VÉGEREDMÉNY
1. HELYEZETT DUNAFERR VASAS
2. HELYEZETT MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT. 
3. HELYEZETT RIVER PLATE 
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA DOROGI RENÁTÓ (RIVER PLATE)
A TORNA KAPUSA LIESZOVSZKY ZALÁN (MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT.)
GÓLKIRÁLYA SOMOGYI JENŐ 5 GÓL (DUNAFERR VASAS)

 

 

Képek a kupáról:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.500430043357065.1073741829.202305753169497&type=3

Videó a kupáról:

https://www.facebook.com/photo.php?v=520145654699103&set=vb.202305753169497&type=2&theater

További cikkek a kupáról:

http://dunaujvaros.com/hirek/2013/04/ii_akarat_ereje_kupa_sokan_sokat_segitettek