Dunaferr DF Renalpin Futsal

Futsal: izgalmas végjáték

Oszd meg másokkal!

Háromgólos hátrányból felállva, az utolsó előtti percben szerzett találattal nyert 5-4-re Békéscsabán a Dunaferr DF Renalpin FC csapata. Együttesünk óriásit küzdött, s erőfeszítéseit siker koronázta, hiszen ezzel a győzelemmel elérte célját, s bejutott a bajnokság legjobb hat csapata közé.

Sorsdöntő mérkőzés várt hétfő este a Dunaferr DF Renalpin FC csapatára Békéscsabán az NBI alapszakaszának utolsó fordulójában, mely előtt együttesünk egypontos lemaradással követte a Vasas együttesét, s ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb hat közé, mindenképpen meg kellett vernie a Pioneers VFC együttesét, ami annak ellenére sem ígérkezett könnyű feladatnak, hogy a házigazdák három szerzett ponttal álltak a tabella utolsó helyén.

Baranyai Pál tanítványai megfontoltan, óvatosan kezdték az összecsapást, de az első öt perc után hiába vették át az irányítást, ekkor meglehetősen kapkodó játékot nyújtottak, így nem tudták megszerezni a vezetést. Pedig lehetőségük akadt rá, hiszen Schrancz, majd Aradi is komoly helyzetben lőhetett, de nem tudtak túljárni Könyves kapus eszén. Eközben a túloldalon is akadt dolga Hegedűsnek, aki a mieink labdavesztései után két alkalommal is szépen hárított. A félidő hajrájában felgyorsultak az események, előbb Safar, majd Schrancz lövése vágódott ki a kapufáról, ám az utolsó két perc nagyon rosszul alakult a mieink számára, hiszen a házigazdák a 18. és a 20. percben is bevették a Dunaferr kapuját, így a félidei szünetre kétfás békéscsabai előnnyel vonultak a csapatok (2-0).
A térfélcserét követően még támadóbb szellemben kellett folytatnia a játékot a Dunaferrnek, mely rögtön az első percben helyzetbe került, ám Schrancz lövését ismét védte a hazai hálóőr. A 24. percben tovább nőtt a különbség a két gárda között, miután ismét sikerrel vitt végig egy kontrát a házigazda, de Safar Tony bombájával azonnal visszahozta reményeit a Dunaferr (3-1). A hazaiak ráadásul nagyon hamar, már a 25. percben begyűjtötték ötödik szabálytalanságukat, a hatodik után büntetőt rúghatott a Baranyai-csapat, de Schrancznak ezúttal sem sikerült túljárnia a hazai kapus eszén. Nem úgy Aradinak, aki a 28. percben már egy gólra hozta fel a mieinket, így újra teljesen nyílt lett a meccs (3-2).

A második találat után továbbra is támadásban maradt együttesünk, s a 33. percben Nagy Attila sikeres büntetőjével egalizált is, de egy perc múlva újra szomorkodhattunk, mert megint jött egy gyors ellencsapás, s máris 4-3-as csabai előnyt mutatott az eredményjelző. Szente újabb kapufáját követően már-már elátkozottnak érezhettük magunkat, de jött Ivacs, aki öt perccel a vége előtt ismét egyenlített (4-4). Egy gól azonban még mindig kellett a mieinknek ahhoz, hogy megelőzzék a Vasas gárdáját, s muszáj volt kockáztatni, így szűk három perccel a lefújás előtt kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára Baranyai Pál. A húzás szerencsére bejött, mert a 39. percben végre Schancz lába is elsült, így a mérkőzésen először a vezetést is megszerezte csapatunk(4-5). Mely a hátralévő időt már taktikusan kihúzta, megőrizte előnyét, s rendkívül fontos sikerének köszönhetően befutott az alapszakasz hatodik helyére, így a felsőházi rájátszásban folytathatja a bajnoki küzdelmeket.

Pioneers VFC – Dunaferr Df Renalpin FC 4-5 (2-0)

Dunaferr DF Renalpin FC: Hegedűs, Szente, Safar 1, Togoi, Aradi 1. Csere: Schrancz 1, Nagy R., Ivacs 1, Nagy A. 1, Szabó G. Vezetőedző: Baranyai Pál.

A 2014/2015. évi Nemzeti Labdarrúgó Bajnokság Futsal NB I. alapszakaszában a Dunaferr DF Renalpin csapata a 6. helyet szerezte meg, ezzel csapatunk jogosulttá vált, hogy szereplését a Felső - Ágon folytathassa.          

A Felső-ág csapatai az alapszakaszban megszerzett helyezéseik után a következő pontokat viszik a rájátszásba: Az alapszakasz 1. helyén végzett csapat, a Rába ETO 7 pontot, az alapszakasz 2. helyen végzett Berettyóújfalu 5 pontot, a 3. helyen végzett Aramis SE 4 pontot, a 4. helyen végzett FC Veszprém 3 pontot, az 5. helyen végzett Swietelsky Haladás 2 pontot, a 6. helyen végzett Dunaferr DF Renalpin 1 pontot kap.

A tabellát és a felsőházi mérkőzések az alábbi linken lehet megtekinteni:

Rájátszás