Focizz velünk!
Focizz velünk!
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújváros PASE közös szervezésében kerül megrendezésre a „Focizz Velünk!" elnevezésű családi sportnap. Az esemény remek programokkal megfűszerezve kívánja emlékezetessé tenni a kilátogatók és a sportolni vágyók számára a városrehabilitációs projekt keretében megépült új sportpálya átadását és egyben ünnepélyes megnyitását. A rendezvény 2014. május 10-én reggel, 09.00 órakor kezdődik az új sportpályán a Városháza tér mögötti füves területen.
A programban szerepel majd labdarúgó torna, sorverseny, de bemutatókat élménybeszámolókat is megnézhetnek és meghallgathatnak az érdeklődők. Központi téma természetesen az egészség, és az egészséges életvitel. Tervezünk egészségszűrést is a kilátogatok számára.
Nyilvánvaló célunk, a létesítmény megismertetése a város lakosságával, az új sportudvar élettel való megtöltése, a város fiataljainak mozgásra csábítása és az egészséges életmód népszerűsítése valamint a két nagy labdarúgó szervezet megismertetése, bemutatása. Mivel a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a legtöbb amatőr sportolót megmozgató szervezet és a Dunaújváros PASE a város profi és utánpótlás bázisa, ezért szeretnénk, hogy a város lakossága jobban megismerje azt a tevékenységet és munkát, melyet ez a két szervezet végez. A pályaavató és átadó ünnepség további célja, hogy a különleges és remélhetően a jövőben majd igen kedvelt helyszínt elfogadják a sportszerető Dunaújváros, de fontos a közösségformálás, a szabadidő hasznos eltöltése, valamint a sport és a labdarúgás népszerűsítése is.
Tudjuk, hogy elképzeléseink, terveink egybecsengenek Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának sportról, labdarúgásról és a mozgás öröméről alkotott céljaival, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjenek el, kicsik és nagyok, apukák és édesanyák, nagymamák és nagypapák, 2014. május 10-én a pályaavató ünnepségre és legyenek részesei egy új – reményeink szerint majd igen népszerű – sportbázis útjára indításának.
FOCIZZ VELÜNK PROGRAM MENETRENDJE | ||
09.00 | ÜNNEPI MEGNYÍTÓ ÉS PÁLYAÁTADÓ ÜNNEPSÉG | |
09.30 | ÜGYESSÉGI VERSENY | |
10.00 | DUNAÚJVÁROS PASE UTÁNPÓTLÁS KUPA | |
10.30 | NŐI VILLÁM TORNA | |
12.30 | DUNAÚJVÁROS PASE - DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ ÖREGFIÚK MÉRKŐZÉS | |
13.00 | AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA | |
15.30 | DUNAÚJVÁROS PASE BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS | |
16.00 | ZÁRÓÜNNEPSÉG |
FOCIZZ VELÜNK EGÉSZNAPOS INGYENES PROGRAMOK | ||
1. EGÉSZSÉGÜGYI SÁTOR - FETH KATALIN | ||
EGÉSZSÉG SZŰRÉS | TESTTÖMEG INDEX - MÉRÉS | VÉRNYOMÁSMÉRÉS |
EGÉSZSÉGÜGYI TOTÓ | EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS | ÉGÉSZSÉGES ÉLETMÓD |
2. GYEREK SÁTOR | ||
GÓLTOTÓ | SZABÓ ANDRÁS - TESTMOZGÁS | ARCFESTÉS |
BEMUTATÓK | LABDARÚGÓ RELIKVIÁK | DECATHLON JÁTSZÓHÁZ |
3. DUNAÚJVÁROS PASE SÁTOR | ||
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK | DPASE JÁTÉKOSOK | MÚLT ISMERTETÉSE |
DPASE VEZETŐK | RÉGI FOCISTÁK TALÁLKOZÓJA | JELEN FOCISTÁI |
FOCIZZ VELÜNK EGÉSZNAPOS INGYENES PROGRAMOK | ||
SZABADTÉRI PROGRAMOK - FITTPONT | ||
ELŐ CSOCSÓ | TRAMBULIN | UGRÁLÓVÁR |
SPINNING | FITTBAL | AEROBIK |
FOCIZZ VELÜNK SPORTPÁLYA PROGRAMJAI | ||
DUNAÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SORVERSENYE | ||
09.30 | 8 ÜGYESSÉGI VERSENY LENGYEL LÁSZLÓ VEZETÉSÉVEL | |
DUNAÚJVÁROS PASE UTÁNPÓTLÁS KUPA | ||
10.00 | DUNAÚJVÁROS PASE U8 | |
NŐI LABDARÚGÓ VILLÁMTORNA | ||
10.30 | DUNAÚJVÁROS PASE - DDSE DUNAFERR ISKOLA | |
10.50 | HILD KOLLÉGIUM - BARACS FC | |
11.10 | DUNAÚJVÁROS PASE - HILD ISKOLA | |
11.30 | BARACS FC - DDSE DUNAFERR ISKOLA | |
11.50 | DDSE DUNAFERR ISKOLA - HILD ISKOLA | |
12.10 | DUNAÚJVÁROS PASE - BARACS FC | |
ÖREGFIÚK BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS | ||
12.30 | DUNAÚJVÁROS PASE - DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ | |
AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ KUPA | ||
13.00 | RIVER PLATE - DZSÓ KER | |
13.20 | RIKI FC - ELIT ALAKULAT | |
13.40 | BIANCA TRADE - RIVER PLATE | |
14.00 | MIRAGE - RIKI FC | |
14.20 | DZSÓ KER - BIANCA TRADE | |
14.40 | MIRAGE - ELIT ALAKULAT | |
15.00 | 5. HELYÉRT: A3 - B3 | |
15.20 | 3. HELYÉRT: A2 - B2 | |
15.40 | 1. HELYÉRT: A1 -B1 | |
DUNAÚJVÁROS PASE BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS | ||
16.00 | DUNAÚJVÁROS PASE U16 | |
ZÁRÓÜNNEPSÉG - EREDMÉNYHIRDETÉS |