Strandfoci

V. Strandfoci kupa Dunaújváros 2012

Tisztelt Csapatvezetők!

Először is engedjétek meg, hogy köszönetet mondjunk az augusztus 20.-ai ünnepség főrendezőjének és főtámogatójának Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hogy megrendezésre kerülhetett az V. Strandfoci kupa, melyre idén is 8 csapat nevezését fogadtuk el. Fontos megemlíteni, hogy a kulturális programok mellett a főrendező Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a sportprogramokra, hisz a sportolás közben mutatkozik meg a méltóság, a küzdeni tudás, a győzni akarás, amely igazi emberi értékeket hoz a felszínre. Mindezekkel az ünnepség fontos programjává nőtte ki magát a Strandfoci kupa, melyet ötödik éve bonyolítuk le a Szalki - sziget homokos pályáján.

Magyar Strandlabda Válogatott Moszkva 2012

Múlt héten fejeződött be a FIFA Strandlabdarúgó Világbajnokság európai selejtezője Moszkvában, amelynek dunaújvárosi vonatkozása is volt. A nem dunaújvárosi lakos, de a Markó Lajos Városi Kispályás Bajnokságban szereplő Jaksa Péter a magyar válogatott meghatározó játékosaként, míg a dunaújvárosi Mészáros István, játékvezetőként vett részt az eseményen. Nyolc napon keresztül 24 csapat küzdött az első négy hely valamelyikéért, hogy résztvevője lehessen a jövő szeptemberben Tahitin megrendezésre kerülő világbajnokságnak.

A magyar csapat a csoportjában legyőzte az izraeli és a bolgár válogatottat, majd kikapott Olaszországtól. Ez utóbbi vereség nem volt fájó, mert így a csapat Csehország válogatottjával játszhatott a nyolc közé jutásért, míg győzelem esetén Spanyolország következett volna. A magyar csapat nagyszerű játékkal végig fölényesen vezetve verte a cseh válogatottat és bejutott a legjobb nyolc csapat közé. Óriási meglepetésre ez nem sikerült a világbajnoki harmadik Portugáliának, a korábbi világbajnoki döntős Svájcnak és Olaszországnak, valamint szintén az európai elit osztályban játszó Romániának.

Dunaújváros I. Szalki Strandfoci Kupa 2012

Tisztelt Csapatvezetők!

Először is engedjétek meg, hogy köszönetet mondjunk a z I. Szalki Strandfoci kupa főtámogatóinak Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Hunép Uniszol Zrt. -nek és a dunaújvárosi Aquantis Wellnes és Gyógyászati Központnak és a lebonyolításért pedig a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy megrendezésre kerülhetett a foci kupa, melyen 8 csapat közel 100 játékosa mutathatta meg tudását és a legjobbakat díjazásban tudtuk részesíteni a támogatók segítségével.

A nevezett 8 csapatot két négyes csoportba sorsoltuk ki. Szombat délelőtt a felújított homokos pályán remek hangulatban játszották a csapatok a csoportmérkőzéseket, melyre sokan voltak kíváncsiak és szurkoltak csapatuknak, játékosaiknak. Kora délutánra a csoportmérkőzések eredménye után kialakultak a csoporthelyezések, majd ezt követte a helyezések eldöntése. A 3. helyért és a döntő mérkőzésre a pálya mellett rengeteg néző gyűlt össze, hogy megtudják ki is lesz az I. Szalki strandfoci királya. A döntő mérkőzést az Ügyetlenek csapata és a Csudarugdalók játszotta, ami igazi csemege volt a nézők számára, hisz mindkét oldalon remek strandfoci játékosok voltak.

A félidő 1 - 1 -es döntetlennel zárult, majd a második félidőre az Ügyetlenek csapata duplázta meg az előnyét, amire Miklós István válaszolt és hozta fel csapatát egy gólos hátrányba. Nem sokáig csillant fel a lehetőség a Csudarugdalók számára, hisz Szili Zoltán negyedik találatával ismét két gólos vezetésben volt az Ügyetlenek csapata. A végére az elfáradt, rutinos , és idősebb Csudarugdaló csapat megkapta sz 5. gólját, amivel az Ügyetlenek csapata végleg megszerezte az I. Szalki Strandfoci királya címét.

Összegzésben

A Szalki - sziget szép környezetében és a jól kiépített strandfoci pályán egy igazán jó hangulatú strandfoci kupát sikerült megrendezni, melynek célja a Szalki - sziget népszerűsítése és a dunaújvárosi fiatalok mozgás igényének kielégítése és a legjobbak díjazása volt. A kellemes időnek és a jó mérkőzéseknek köszönhetően rengetegen végig nézték a mérkőzéseket és a döntőre igazi foci hangulatot teremtettek a szurkolók. Az üzemeltető Hunép Uniszolg Zrt. munkatársa Pikó Petra a sikeres strandfoci eredményhirdetésén ígéretet tett, hogy Dunaújvárosban hagyományt teremtve jövőre is megrendezésre kerül a Szalki starndfoci kupát.

Szili Szabolcs Ügyetlenek csapatvezető

Szili Szabolcs Ügyetlenek csapatvezetőNagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy megrendezésre került az I. Szalki Strandfoci kupa. Nagyon jó volt a színvonal , és nagyon jó időben és szép környezetben zajlott a torna. A sorsolás után láttuk, hogy erős csoportba kerültünk, de Szili Zoltán játékosunk remek játékával sikerült megszereznünk a csoport első helyét, és így egy kicsivel könnyebb ellenfelet kaptunk a döntőbejutásért, amit könnyedén meg is nyertünk (7 - 1)! A döntő esélyesei nem mi voltunk, hisz Miklós István jól összeállította csapatát, de a győzni akarásunkkal és Szili Zoltán remek játékával (4 gól a döntőben) elhoztuk a Szalki starndfoci kupát, melyre nagyon büszkék vagyunk.

Ahogyan az eredményhirdetésen elhangzott a szervezőktől, hogy hagyományt szeretnének teremteni, úgy mi is megígérjük, hogy jövőre is itt a helyünk a Szalki Strandfoci kupán. Ügyetlenek csapat tagjai: Szili Szabolcs,Szili Zoltán , Szili Gábor ,Kuti András , Erdélyi Dominik, Rigó László, Kaszala Tamás , Kaszala Attila , Szegedi Norbert

I. SZALKI STRANDFOCI KUPA VÉGEREDMÉNY
1. HELY ÜGYETLENEK
2. HELY CSÚDARUGDALÓK
3. HELY HOOLIGAN'S
4. HELY FRANKCITY
I. SZALKI STRANDFOCI KUPA LEGJOBBJAI
JÁTÉKOS MIKLÓS ISTVÁN / CSÚDARUGDALÓK
KAPUS RIGÓ LÁSZLÓ / ÜGYETLENEK
GÓLKIRÁLY NUNKOVICS NORBERT 10 GÓL / HOOLIGAN'S

Carissa Sportegyesület DunaújvárosA Dunaújvárosban több mint egy évtizede működő Carissa Sportegyesület számos szabadidős és sportrendezvényt szervez a panelrengetegben lakó és mozgásra vágyó emberek számára.

Tekintse meg a galériában látható korábbi rendezvények alkalmával készült vizuális média kiadványokat. Hagyományos nagypéldányszámú nyomdai és  digitális nyomtatással készült plakátok, kiadványok, brossúrák, névjegykártyák, stb.

Strandfoci Torna 2010 Dunaújváros

Tekintse meg a 2010. évben Dunaújváros Megyei Jogú Városban megrendezésre kerülő Strandfoci Torna sporteseményen készült képeket. A fényképeket Bak Tibor készítette.

Dunaújváros 2011. augusztus 20. Sportrendezvény

Tekintse meg Dunaújváros 2011. augusztus 20-i ünnepi szabadidős és csapatsport rendezvények összefoglalójáról készített videó összeállítást melyet a DSTV Dunaújvárosi Televízió vett fel a Szalki sziget szabadstrandján.

A strand homokján illetve mellette az alábbi játékokon vettek részt a csapatok: ügyességi családi vetélkedő, strandfoci, strand röplabda, kézilabda. A sportrendezvényt a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata koordinálásával és a Hankook Tire Magyarország Kft. támogatásával jött létre.

Oldalak