2014. év

Zeus osztály DLSZ 2013 / 2014

Izgalmasan alakul a hajrá a Markó Lajos Kispályás Labdarúgó Bajnokság (ZEUS) I. osztályában. A rekordbajnok Karmacsi Autó FC. 17 (!) megnyert bajnoki cím után lecsúszhat a dobogó legfelső fokáról, ha a Dunaferr Vasas játékosai az utolsó bajnoki mérkőzésükön győznek a Háromkirályok C. FC. csapata ellen. A két élcsapat versenyfutása a bajnokság kezdete óta tart, végig fej-fej mellet haladtak és hol az egyik, hol pedig a másik gárda vezette a tabellát. Jelen pillanatban egy pont az előnye a bajnoki cím védőjének (23 pont), a Dunaferr Vasas (22 pont) ellenében, azonban a Vasasnak még egy (vihar miatt elmaradt) találkozója hátra van, ahol – győzelem esetén – az utolsó utáni pillanatban visszavehetik az első helyet – ahogy mondani szokták – a legjobbkor. A végig kemény, férfias de igen sportszerű csatározásban egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség áll mindkét legénység neve mellett az egymás elleni mérkőzések tekintetében, és az is elmondható, hogy mindhárom találkozó nagyszerű csemege volt a szép számmal kilátogató nézők számára. Fontos információ, hogy döntetlen esetén, pontegyenlőség alakul ki a tabella élén, így ebben az esetben bajnoki döntőt játszik a két csapat. A csütörtök este 20 órakor a Lorántffy Iskola műfüves pályáján kezdődő Háromkirályok C. FC. – Dunaferr Vasas mérkőzésnek tehát komoly a tétje, hiszen egyrészt csak a találkozót (és egyúttal a 2013/2014-es bajnoki szezont is) lezáró bírói sípszó után dől el (?) a bajnoki cím sorsa, másrészt a nagyszerű kerettel rendelkező Háromkirályok C. FC. már többször tört borsot mindkét legénység orra alá – kérdés csak az, hogy ezúttal melyik arcukat mutatják...

MARKÓ LAJOS - VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG - ZEUS OSZTÁLY
2014. JÚNIUS 12. CSÜTÖRTÖK - LORÁNTFFY ISKOLA SPORTPÁLYA
HÁROMKIRÁLYOK C. FC.
1 - 6
DUNAFERR VASAS

 

Felső sor balról jobbra: Balogh Bertalan (elnök), Berényi Balázs, Ivacs Gábor, Huber Balázs, Zemankó Zoltán (szakosztályvezető), Nagy Attila (játékos-edző), Aradi Csaba, Németh Tamás, Hajdú Károly (technikai vezető). Alsó sor balról jobbra: Juhász Péter, Rozsos József, Czár Tibor, Márki Dénes, Lieszkovszky Zalán, Szabó Gergely (csapatkapitány), Schrancz László, Facskó József, Rigó László

Egy évvel ezelőtt alakult meg városunkban a DF Green Pet FC futsal csapata. Az együttes remekül vette az akadályokat a 2013/2014. évi NB II-ben, és a felsőházi rájátszásban kiharcolta az első osztályba kerülést.

Brazília 2014

Brazília győzelmével ért véget a MINI FOCI VB Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Világbajnokságra hangolva írta ki a kispályás csapatok számára a kupát, melyre nem csak Dunaújvárosból, hanem Kunszentmiklósról és Szalkszentmártonból is érkeztek csapatok. A Duna-sori pályákon délelőtt a ráhangolódó csoportmérkőzések zajlottak. Innen a legjobb 8 csapat jutott tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban már igazi parázs csatákat remek gólokat láthattak a kilátogatók. A nézőtéren egyébként is remek foci hangulat uralkodott - ki az Argentinoknak, ki a Braziloknak vagy éppen a Belgáknak szurkolt. A büfében új barátságok köttettek, vagy éppen régiek mélyültek el, hiszen a hideg sörös korsók koccanása ezzel is jár. A döntőbe jutásért a legnagyobb csatát az Argentína - Brazília találkozó hozta, ahol büntető párbajt követően a Brazilok kerültek ki győztesen. A másik ágon az olaszok verték meg a rutinos Belgium csapatát 4:1-re. A bronzmérkőzésen a világbajnokság legjobb játékosa, a „belga" Miklós István, közönség-szórakoztató megmozdulásokkal kápráztatta el a szurkolókat, csapata pedig 3:0-ra legyőzte a nagy esélyes Argentin csapatot. A Brazil-Olasz döntő igazi csemegéje volt a rendezvénynek, hiszen a rendes játékidőben a vesztésre álló olaszok kiegyenlítettek, majd a büntető párbajban háromszor is vezettek, de végül mégis a nagyszerűen teljesítő Brazília emelhette fel a magasba a világbajnoki trófeát!
Összességében remek mérkőzéseket hozó sportnapon vagyunk túl, amely – ha csak egy napra is – Dunaújvárosba varázsolta a Világbajnokság hangulatát, feelingjét. Az eredményhirdetés után folytatódott a büfében a beszélgetés, majd a „világbajnok" a Corso étteremben folytatta az ünneplést, hiszen az étterem a világbajnok számára ingyen frissítőket ajánlott fel. A napot valószínűleg mindenki a brazíliai meccsek megnézésével zárta, de annyival egyszerűbb volt a dunaújvárosi tornán részt vevőknek a dolga, hogy ők már tudták, ki a világbajnok...

Ekler Sándor – csapatvezető (Robisped – Brazília): Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk a tornán, ahol ismét nagy küzdelmek és színvonalas mérkőzések voltak. A csapatom nevében is szeretném megköszönni a szervezők munkáját és reméljük, hogy lehetőségünk lesz még összemérni az erőnket a többi együttessel. Brazília csapatát választottuk, mert az ő játékstílusuk tetszik a legjobban és bízunk benne, hogy ők fogják megnyerni a világbajnokságot. A torna főnyereménye, a Zeus mezgarnítúra nagyszerű ajándék, a győztesnek járó sört a Corso Étteremben, pedig gyorsan elfogyasztjuk, mert már nagyon szomjasak vagyunk!

Dunaújváros, 2014. június 15.

MINI FOCI VB KUPA HELYEZÉSEK
1. HELY BRAZÍLIA
2. HELY OLASZORSZÁG 
3. HELY BELGIUM
4. HELY ARGENTINA
MINI FOCI VB KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS MIKLÓS ISTVÁN (BELGIUM)
KAPUS ELKER SÁNDOR (BRAZÍLIA)
GÓLKIRÁLY MÁTÉ ÁDÁM 5 GÓL (OLASZORSZÁG) 

XII. Dunaújváros Kupa 2014

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár 12. alkalommal rendezi meg népszerű sorozatát, a Dunaújváros Kupát. A város kispályás labdarúgó csapatainak kupa rendszerű versenyeztetése június 18-án kezdődik és július 16-án ér véget. A több héten át tartó megmérettetés kieséses rendszerben zajlik és minden olyan kispályás labdarúgó csapat leadhatja a nevezését, mely a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2013/2014-es kiírásában bármelyik osztály küzdelmeiben részt vett. Az évtizedes múltra visszatekintő Dunaújváros Kupa mérkőzéseinek pikantériáját az adja, hogy átjárás nyílik a bajnoki osztályok között és számtalanszor bebizonyosodott már, hogy az izgalmas nagy csaták során eltűnnek az osztályok közötti különbségek, és a magasabb besorolású csapatok távoznak vesztesen az aktuális találkozókról.

A kupára június 10-ig lehet leadni a nevezéseket. 

Technikai megbeszélés és sorsolás:

2014. június 16. hétfő 18.30 óra a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tárgyalójában

XII. DUNAÚJVÁROS KISPÁLYÁS FOCI KUPA 2014. JÚNIUS 18. - JÚLIUS 16.
NEVEZETT CSAPATOK
1.  STEELWORKERS 9. GYALOG GALOPP
2. AKRASZ BAU 10. KARMACSI AUTÓ
3. DUNABIZTOS MICRO 11. ZÉRÓ TOLERANCIA
4. RIVER PLATE 12. OPTIMAVILL KFT.
5. ELIT ALAKULAT 13. ROBISPED
6. GASZISPORTVIDEO.HU 14. IRAPUATÓ
7.  SÁRGA TAXI - BIANCA TRADE 15. NAPOSPARTY
8. TRIPLEX KFT. 16. MIRAGE
1. FORDULÓ
2014. JÚNIUS 23. HÉTFŐ
19.00 (1)  KARMACSI AUTÓ 4 - 3 DUNABIZTOS MICRO
2014. JÚNIUS 24. KEDD
18.00 (2)  TRIPLEX KFT. 2 - 2 STEELWORKERS 
19.00 (3) NAPOSPARTY 2 - 4 GASZISPORTVIDEO.HU
20.00 (4) ELIT ALAKULAT 3 - 3 ZÉRÓ TOLERANCIA
2014. JÚNIUS 26. CSÜTÖRTÖK
19.00 (5) OPTIMAVILL KFT. 1 - 5 MIRAGE
20.00 (6) RIVER PLATE 2(2)-(1)2  SÁRGA TAXI - BIANCA TRADE
2014. JÚNIUS 27. PÉNTEK
19.00 (7) GYALOG GALOPP 2 - 1 ROBISPED
20.00 (8) AKRASZ BAU 3 - 3 IRAPUATÓ
2. FORDULÓ
2014. JÚLIUS 1. KEDD
19.00 (A) KARMACSI AUTÓ 9 - 1 STEELWORKERS
20.00 (B) GASZISPORTVIDEO.HU 4 - 3 ELIT ALAKULAT
2014. JÚLIUS 3. CSÜTÖRTÖK
19.00 (C) MIRAGE 2 - 8 RIVER PLATE
20.00 (D) GYALOG GALOPP 6 - 2 IRAPUATÓ
3. FORDULÓ
2014. JÚLIUS 8. KEDD
19.00 (E)  KARMACSI AUTÓ 13 - 1 GASZISPORTVIDEO.HU
20.00 (F) RIVER PLATE 5 - 3 GYALOG GALOPP
BRONZMÉRKŐZÉS
2014. JÚLIUS 10. CSÜTÖRTÖK
19.00 GASZISPORTVIDEO.HU 1 - 2 GYALOG GALOPP
ARANY MÉRKŐZÉS 
2014. JÚLIUS 10. CSÜTÖRTÖK
20.00 KARMACSI AUTÓ FC 1 - 2 RIVER PLATE

 River Plate 2014

Dunaújváros PASE - Békéscsaba

Ingyenes meccsnézés a Dunaújvárosi Stadionban, egy korsó jó sör, régi játékosok meghívása, éremátadóval koronázva – a szurkolókkal közös ünneppel búcsúzik az évadtól és az NBII-es bajnokság küzdelmeitől az élvonalba jutott DPASE alakulata szombaton este! Irány a pálya!

Nem szokványos meccsre várja régi és új híveit a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Dunaújvárosi Stadionban május 31-én, szombaton délután hat órától: az estébe nyúló összecsapást valódi fociünnepnek szánja csapatunk vezérkara. Mint az a labdarúgás minden dunaújvárosi szerelmesei számára közismert, már a múlt fordulóban kiharcolta ugyanis a feljutást alakulatunk, így az évad utolsó hazai meccsét már amolyan örömjátéknak szánja a csapat – és nem titkoltan a szurkolókkal közös ünneplésre készülnek a játékosok!

Ehhez persze a Békéscsaba Előre 1912 együttesének is lesz egy-két szava, ugyanis a viharsarki alakulat még nem tett le arról, hogy pontot, pontokat raboljanak a feljutó otthonából. Dobos barna csapata ezzel együtt persze győzelemmel szeretne búcsúzni a szurkolóktól – így mindenképpen küzdelmes, kemény meccsre van kilátás a stadionban.
Ahol persze a találkozó "körítése" már a feljutásról, az ünneplésről szól. Csapatunk vezetőségének döntése értelmében minden szurkolónk ingyenesen tekintheti meg a találkozót, ráadásul a 18. életévüket betöltött drukkerek egy-egy korsó sörrel csillapíthatják szomjukat. A csapat ráadásul nemcsak a drukkereket, de régi játékosait is meginvitálta a diadalmas derbire, emellett a tervek szerint a lefújás után azonnal ünnepi esemény helyszíne lesz a stadion – a gyepen kerül sor ugyanis az éremátadás ceremóniájára is!

Aztán kezdődhet a felhőtlen ünneplés: újra NBI-es csapata lett városunknak! Jöjjenek minél többen a találkozóra, hogy együtt köszöntsük csapatunkat!

Hajrá Dunaújváros!

DF Green Pet Futsal Club

Csapatunk a DF Green Pet FC tegnap este a Vác elleni 5:3-as sikerének köszönhetően a 35 csapatos NB2 mezőnyében a BRONZÉRMET szerezte meg. Tette mindezt alakulásának első esztendejében... Az elért eredmény egyben azt is jelenti, hogy együttesünk kiharcolta a jogot, hogy a következő versenyszezonban az NB1-ben szerepeljen!

Így, ami óriási örömünkre sikerült a DPASE-nak nagypályán az sikerült a DF Green Pet FC-nek futsalban! Hajrá Újváros, Hajrá Újváros, Hajrá Újváros!

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 24.)

2014. május 14. szerda 17.00 órára kiírt Naposparty - Hangover C osztályú "Északi csoport" bajnoki mérkőzésen a vendég csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2013/2014. évi versenykiírás 18. pont második bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2014. május 27.

DLSZ Kispályás Bizottság

 

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 23.)

2014. május 22. csütörtök 17.00 órára kiírt Sztálingrád - Búvárjéger D osztályú bajnoki mérkőzésen a vendég csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2013/2014. évi versenykiírás 18. pont második bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2014. május 27.

DLSZ Kispályás Bizottság

 

11 év után ismét NB I!

Dunaújváros PASE NBI

A labdarúgó NB II 29. fordulójában az NB I-be jutásért folytatott küzdelemben Tatabányán, a második félidő utolsó negyedórájában mutatott kitűnő játékának köszönhetően magabiztos győzelmet aratott!

Tatabánya – Dunaújváros PASE 1-4 (1-1)

Izgalmas forduló elé néztünk, melyen az első osztályba kerülés volt a tét. A mieinket öt pont hátránnyal követő Gyirmót – amely egy nappal a DPASE találkozó után kezdi a saját meccsét – Balmazújvárosba utazik, míg nekünk a másodosztálytól búcsúzó Tatabánya ellen idegenben kellett pályára lépnünk. Szerencsére most már nincs min idegeskednünk!

A mieink kezdték a játékot, de az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, amikor Weitner lépett a 16-oson belülre, majd lövésre szánta el magát, de a felső léc alá tartó labdát Milinte védte! Egy perccel később Ato beadása után Urbin fejese szállt mellé, majd ugyancsak a mieink gólfelelőse került helyzetbe, aki a 16-oson belül elesett, de a játékvezető nem látott okot a büntető befújására. Ettől kezdve átvette a mérkőzés irányítását a Dunaújváros. Petneházi lövése kerülte el a hazaiak kapuját, majd Böőr harcolt ki szögletet. Villám is próbálkozott egy átlövéssel, de célt tévesztett.Érett a dunaújvárosi gól, melyre nem is kellett sokat várni, hiszen a 18. perc elején Böőr beadását Urbin bólintotta 6 méterről Dombai kapujába (1-0).

Urbin Péter DPASE 

A 23. percben kényszerű cserét hajtott végre Dobos Barna, Thiago helyére Godslove lépett. A hazaiaktól Szabó próbálkozott, aki nem találta el Milinte kapuját, míg a másik oldalon Godslove harcolt ki egy sarokrúgást. A 23. percben a Tatabánya jutott szabadrúgáshoz a Dunaújváros 16-osánál. A középre tekert labdát Milinte kiütötte, ami Kis elé került, aki azt nem találta el rendesen, de ez így lett jó az érkező Mórinak, aki 5 méterről lőtte ki a hosszú alsó sarkot (1-1).

A hazaiak egyenlítő találata után Petneházi fejesét védte bravúrral Dombai, majd Móri esett el a tizenhatos előtt, de a játékvezetői síp néma maradt. Kiegyenlítetté vált a játék, melynek első félidejében már nem született újabb gól, így 1-1-es állással mentek pihenőre a csapatok. A második felvonás ötödik percében Petneházi helyezte le a labdát a szabadrúgáshoz, de lövése elakadt a sorfalban. Az 57. percben ismét Petneházi lőtt, de a labdája centikkel kerülte el a hazai kaput. Egy bedobást követően Kovács kezére pattant a labda, így szabadrúgást végezhettünk el, melyből helyzetet nem sikerült kialakítani. A 62. percben óriási lehetőséget puskáztak el a hazaiak. Kovács ugratta ki Weitnert, aki elhibázta a lövést, majd a másik kapunál Böőr beadását Godslove fejelte centikkel fölé. A következő támadásnál ígéretes helyzetben Urbint szerelték a hazai védők, majd Villám kapáslövése nem talált utat a kapuba. Érezhetően nagyobb sebességre kapcsolt csapatunk, játékosaink sorra alakították ki a helyzeteiket. Jakab beívelése találta tiszta helyzetben Petneházit, aki senkitől nem zavartatva nem tudta bevenni a kaput. A sok lehetőség végre a 72. percben gólt eredményezett! A csereként pályára lépő Jakab cselezte be magát a 16-oson belülre, aki gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót (1-2). A gólt gól követte, de szerencsére most mi voltunk eredményesek! Csehi tekerte be a labdát, melyet Böőr váltott gólra (1-3). A 78. percben megfogyatkozott a hazai csapat, amikor Almásit küldte idő előtt az öltözőbe a játékvezető. A Tatabányára elutazott dunaújvárosi szurkolók már NB I, NB I kiáltással ünnepelték csapatunkat, amikor a szabadrúgás specialista Petneházi 17 méterről szerezte meg a DPASE 4. gólját (1-4). Nyolc perc alatt döntötte el így Dobos Barna alakulata a találkozót, melyet a lefújás pillanatában hatalmas ünneplés követett.

 Böőr Zoltán és Csehi Tamás

(Böőr Zoltán és Csehi Tamás)

Hatalmas tettet hajtott ezzel végre csapatunk, amely egy fordulóval az NB II-es szezon vége előtt bebiztosította a feljutást a labdarúgó NB I-be! Szép volt fiúk! Köszönjük szépen! Hazai pályán utoljára május 31-én, a Békéscsaba ellen lépnek pályára Böőr Zoltánék a másodosztály küzdelmeiben, így itthon, tét nélküli mérkőzésen ünnepelhetünk közösen a csapattal. Aki teheti jöjjön, és ünnepeljen velünk közösen!

Dunaújváros PASE szurkolói csoport

Tatabánya – Dunaújváros PASE 1–4 (1–1)

Vezette: Szabó (Bozó, Farkas)
FC Tatabánya: Dombai – Almási, Ludánszki, Kovács, Gyürki – Páles, Soltész, Kis (Bakos, 55. perc), Szabó – Móri (Vágner, a 75. percben), Weitner (Szepesi, a 76. percben)
Vezetőedző: Plotár Gyula

Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Farkas, Lázár – Ato (Jakab, az 57. percben), Csehi, Böőr (Tóth, a 83. percben), Sárközi – Urbin, Petneházi, Thiago (Godslove, az 23. percben)
Sportigazgató: Dobos Barna

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 22.)

2013. november 30. szombat 18.00 órára kiírt Adu Suli - Búvárjéger D osztályú bajnoki mérkőzésen a hazai csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2013/2014. évi versenykiírás 18. pont második bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2014. május 20.

DLSZ Kispályás Bizottság

 

Oldalak